Az élet a legnagyobb tanítómester

Én a foglalkozásomat tekintve emberekkel vagyok kapcsolatban minden egyes nap, ebből kifolyólag a szakmám is ilyen típus, de egyébként is nagyon szeretem figyelni őket. Általában mindig nagyon érdekel, hogy mit hogyan csinálnak, mire reagálnak, hogyan borulnak ki és mi az a helyzet, ahol higgadtan tudnak reagálni egy-egy eseményre. Kozmetikus vagyok, de ha jól belenézünk a dolgok mélyére, akár pszichológus vagy valamiféle képzett viselkedéskutató is lehetnék a fent leírtak alapján. Pedig egy kozmetikus tényleg ezeket csinálja. Figyel és meghallgat. Mellette pedig fizikálisan is kezel.

Mostanában azonban azt látom, hogy az embereknek az egyik legfontosabb dolog az életükben a telefonjuk. És nem mondhatom azt, hogy csak a fiatal korosztályról beszélek, mert náluk talán természetes is ez, hisz ebbe nőnek bele. Mindig elérhetőnek kell lenni, ez számukra már alapvető dolog és nem kérdés, nincsenek ezzel kapcsolatban kérdőjelek bennük. Manapság azonban már egyre jobban ezt látom az idősebb korosztályon is. Folyamatosan nyomkodják a telefonjukat, mondjuk egy napra kiseik a készülék használata, teljesen gyámoltalanok lesznek nélküle. Olyannyira, hogy nagyon sokszor haza is kell menniük érte, mert nem boldogulnak a napi teendőkkel sem.  Nem tudnak megfelelően tájékozódni, nyilván kommunikálni sem, de rengetegszer még a munkahelyi feladataikat sem tudják maradéktalan ellátni.

Joggal merül fel a kérdés, mi történik akkor, ha valamiért használhatatlan lesz a telefonjuk, mondjuk összetörik? Azt tudom mondani, hogy a mély kétségbeesés és dráma. Hihetetlen nagy pánik képes eluralkodni még az egyébként leghiggadtabb embereken is, teljes világvége hangulat és viselkedés. Én nem igazán értem ezt, mert ennyire nem vagyok telefonfüggő. Persze szükségem van rá az időpontok miatt, de máshogyan is meg lehet ezt oldani, hiszen enélkül is működött a föld és ment az élet telefonok nélkül is. Nem is igazán tudtam őket megérteni, míg nem egyszer én is eltörtem a telefonom kijelzőjét.

Meg kell mondjam, hogy azért én is mindent elkövettem, hogy a legjobb és legprofibb, leggyorsabban dolgozó csapatot megtaláljam, akik segítenek gyorsan orvosolni a problémát. Meg is kaptam az egyik ismerősömtől a https://iszereles.hu/ csapat elérhetőségét, amit azóta is nagy kincsként a határidőnaplóban őrzök, ha véletlen még egyszer szükség lenne rá nekem vagy esetleg bárki másnak. Ezek alapján tény, hogy a mai világban a telefonunk nélkül félkarú óriások vagyunk. Hogy ez mennyire jó már egy másik kérdéskör tárgya.