Ajánlás alapján

A cégem körülbelül öt éve alapítottam, legfőképp azért, mert nem kívántam részt venni abban, hogy az új vezetőség mindent elkövet azért, hogy azonos munkát rövidebb idő alatt csináljunk meg, még akkor is, hogy ha azzal nem tudjuk garantálni a megbízó számára a minőséget és azt, hogy hosszú távon, problémamentesen tudja majd használni az ingatlant, legyen szó felújításról vagy új ingatlan felépítéséről. Építőiparban dolgoztam ugyanis amióta az eszemet tudom, és én is egy ilyen céget alapítottam.

A feleségem rengeteget segített, hiszen ő közgazdász, de nyilván nem volt még cégünk sosem, így biztosan nagy hibákat is elkövettünk, aminek hatását érezzük jelenleg, de hála a jó égnek végzetes következményeket nem okozott. A vállalat szépen menetel, jönnek az eredmények is. Azt látjuk, hogy a vevők – megbízók mindent megtesznek azért, hogy minőségi munkát és valódi értéket, eredményeket kapjanak, így tényleg nem vagyunk munka szűkében. Egyetlen dolgot azonban már most látjuk, hogy biztosan elhibáztunk, a munkavédelmi feladatok ellátásáért felelős vállalkozót biztosan rosszul választottuk ki, de hát ez csak most, évek múltán látjuk mi is. Egészen eddig nem derült ki számunkra, hogy egyrészt nem valódi értéket és biztonságot nyújtó rendszert építettek ki, másrészt pedig nem mindent csinál a jogszabályoknak megfelelően.

Ennek eredményeképp nem is olyan rég, egy ellenőrzés alkalmával kaptunk egy közepes bírságot. Persze azonnal tudtuk, hogy hibáztunk és új szolgáltató csapat után néztünk, olyan után, aki egyrészt a jogszabályokat mindig szem előtt tartja, akkor is ha változnak, másrészt pedig valódi biztonságot ad a munkavédelmi rendszer által amunkavállalóknak és nekünk is. Hosszasan keresgéltünk és sok véleményt gyűjtöttünk be, így találtunk rá a https://activesafety.hu/ csapatra, akikkel hála a jó égnek maximálisan elégedettek vagyunk azóta is, sőt, érezzük a különbséget az előző csapathoz képest. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket! Bennük biztosan nem fognak csalódni!