A fiam legújabb tanulópénze

Amikor a gyerekáldás beköszönt az életünkbe, mindannyian feszültek és idegesek vagyunk, hiszen fogalmunk sincs, hogy mennyi kihívás vár ránk, de biztosak vagyunk benne, hogy nem lesz könnyű feladatunk, és bizony nyomja a vállunkat az a teher, hogy vajon hogyan, miként fogjuk tudni ellátni a gyereket, milyen balesetek fogják érni, és aggódunk, hogy csak ne legyen semmi baja, egészséges, eleven kis gyerekké cseperedjen, mert azt gondoljuk hogy akkor majd könnyebb lesz. Igazság szerint én azt tudom elmondani, hogy iszonyatosan sok ideig vártam mindig a következő fejlődési szakaszt. Hogy elkezdjen beszélni, hiszen akkor el tudja mondani hogy mi a baja és nem csak a sírással jelzi hogy segítségre van szüksége, hogy óvodába menjen, hogy iskolás legyen, aztán persze a korai kamasz korban én is elérkeztem ahhoz az állasponthoz mint a többi szülő, hogy milyen jó volt amikor még kicsi volt, mert közel sem kellett annyira félteni mint most, amikkor már önálló, amikor már egyedül szeretne dolgokat csinálni, a szülő pedig csak aggódik, hogy baja ne legyen, de már nem lehet ott mellette, nem foghatja a kezét, hiszen el kell engednie a gyereket, hogy önállóságot tanuljon, hogy hibákat kövessen el, amiből értékrendje fejlődik és amiből egy talpraesett, komoly felnőtt cseperedhet belőle.

Persze mondanom sem kell, hogy folyamatos tanulópénzeket él át szegény, amitől megszakad a szívem, de meg kell tanulnia, hogy amiért felelőssége van, annak következményei is vannak, és bizony vállalni kell minden egyes lépéséért a felelősséget. A legutóbb például a telefonja kijelzője tört be, mert levette róla a tokot, hiszen annyira szép az a telefon, ám az iskolai kihívásokat nem annyira bírta így a kijelző, és csak egy iphone szervíz tudta megoldani a kijelző törését. Persze az expertmobil csapata hihetetlen nagy segítséget nyújtott nekünk csakúgy mint mindig, de hát a fiam akkor is nagy árat fizetett, történetesen a teljes összespórolt zsebpénzét. Sajnáltam nagyon, de meg kell tanulnia, hogy most már az ő feladata vigyázni ezekre a készülékekre is.